„Isten akarata az, hogy mindnyájan szentek legyünk!" – átadták a Magyar Szentek - Magyar Boldogok emlékművét Kaposfüreden

Október 6-án, Szent Őrangyalok napján Varga László megyéspüspök megáldotta az elkészült Magyar Szentek - Magyar Boldogok emlékművet, a Kaposfüredi Szent Őrangyalok templom kertjében. A mintegy 5 méter magas szoborcsoport – mely emléket állít a 2020-ban megrendezésre kerülő 52. Eucharisztikus Kongresszusnak  – tetején egy 1.5 m átmérőjű carrarai márvány korong található, mely az Eucharisztiát szimbolizálja. A szintén carrarai márványból készült feltámadt Jézus alak mögött található gránit sztéléken olvashatóak a magyar, illetve magyar vonatkozású szentek és boldogok nevei.

Az elsőáldozással egybekötött búcsúi szentmisét Varga László megyéspüspök, Tomanek Péter plébános és Koszoru Péter káplán közösen mutatta be. A főpásztor homíliájában az életszentségről beszélt:

„Isten akarata az, hogy mindnyájan szentek legyünk! A szentek azok, akik megértették a Szeretetet, befogadták, s az életüket szeretet-válasszá tették. Egész életükben azon dolgoztak, hogy válaszoljanak Isten irántunk való szeretetére. Mivel Isten láthatatlan, erre a szeretetre akkor tudunk igazán válaszolni, ha szeretjük a láthatót. Szeretjük a családunkat, a ránk bízottakat, az embertársainkat, s ebben a szeretetben elmehetünk egészen odaáig, hogy az ellenségeinket is."

20191006 IMG 5079

A szentmisét követően a templomkertben folytatódott az ünnepség, ahol Szita Károly polgármester szólt a jelenlévőkhöz:

„A magyar szentek és boldogok velünk vannak, miként a Szűzanya is, akinek később szentté avatott királyunk, István ajánlotta oltalmába országunkat, hazánkat. Kívánom, hogy érezzük meg jelenlétüket, vegyük észre őket, s forduljunk bizalommal is hozzájuk, mert annál nagyobb biztonság nem létezik, mint mikor az égiek kegyelme óv és védelmez mindnyájunkat."

20191006 IMG 5112

„Mitől lehet egy közösség jó, erős és összetartó? – tette fel a kérdést Nagy Attila, a kaposfüredi részönkormányzat elnöke. – A válasz egy részét megkapom minden alkalommal, mikor eljövök a templomba, s együtt imádkozom embertársaimmal. A válasz másik részét, a templomon kívül, jelen esetben itt a templomkertben, a felavatandó szobor kapcsán kapom meg. Nagyjából egy éve, mikor felvetődött a szoborkompozíció ötlete Sámoly Ferenc barátunk által, nagyon sokan csatlakoztunk elgondolásához. Az első ötletek után a cselekvés útjára léptünk, Kling József szobrászművész elkészítette az terveket, s most itt állunk, az elkészült alkotás előtt. Azt gondolom, mindnyájan büszkék lehetünk erre a műre, hisz ilyen jellegű alkotás tudomásunk szerint nincs még egy az országban.

A Magyar szentek - Magyar boldogok emlékművet Varga László megyéspüspök áldotta meg, majd Tomanek Péter, Szita Károly és Nagy Attila közösen leplezték le.

Fotó: Kling Márk 

2019.10.07.

 

 
Read 3373 times
Minden jog fenntartva. © 2019 Kaposvári Egyházmegye

Keresés