AZ EREDETI

Évekkel ezelőtt történt, hogy karácsony előtt „megmaradt” egy napom. A betegeket már végiglátogattam, a pásztorjátékot elpróbáltuk, a gyónók békével hazamentek, imáimat elmondtam, igaz, kissé fürgén, hiszen útban voltam a takarítóknak. Szentbeszéd a fejemben, slusszkulcs a kezemben, most mitévő legyek? A hótól halkult utcákon várakozó csend honolt.  Dédelgettem az ajándékba kapott időt, mint háromkirályok az aranyukat, kinek is adjam? Eszembe jutott a fájós lábú Rózsi néni. Nosza, indultam, mint sietős pásztor, és rá is találtam parányi szobácskájában. Mérhetetlen örömében kínált süteménnyel, én meg válaszoltam jó szóval. A röpke látogatás végén azonban engem ért az igazi meglepetés. Az idős hölgy túlvilági mosollyal titokba avatott. Ódon szekrényéből tenyérnyi viola anyagot halászott elő. Kiderült a régi bibliakör nevében ellopták a stólát a gyóntatószékből. A helyébe újat vettek, az előzőt meg felszabdalták, s maguk közt emlékbe szétosztották. Zavaromban sután álltam, s csak annyi csúszott ki a számon: „Ez így nem az eredeti.” A néni szemüvege huncutul villant: „De a kosz eredeti!”

Őrzöm ezt a pillanatot. Tudom, boldog az a pap, akinek úgy piszkolódik a stólája, hogy közben tisztulnak a hívei. A teljes igazság azonban több a teljesítmény bűvöleténél, az ünnep áhítatánál. Az ősbűn előtt, az eredeti állapotban minden tiszta volt, s így stóla sem kellett.

Manapság  ünnepünk – bár a „stóla” segítségével  -, azt az eredetit hozza vissza. Ez a nagy öröm, amit az angyalokkal versenyre kelve hirdetünk!