Varga László püspök első sajtótájékoztatója

Május 18-án, a kaposvári Püspöki székházban Varga László püspök azzal kezdte első sajtótájékoztatóját, hogy folytatni szeretné mindazt, amit elődje, Balás Béla épített huszonnégy év alatt, A sajtótájékoztatóra eljöttek a megyét képviselő Kapos Tv és Somogy tv, a Somogyi Hírlap tudósítói, de megjelent az MTI újságírója is. A sajtótájékoztatót Lőrincz Sándor újságíró vezette.

A pályám kezdete óta az életemet összekapcsolta a Jóisten a sebzett, megtört, beteg emberekével – mondta Varga László. – Most az egyházmegye főpásztoraként folytatom eddigi munkámat, és kinyújtom a kezem a szenvedők felé. Nem csak a mélyszegénységben élőknek lehet megtört a szíve, beszűkültek a kapcsolatai, és szorulhatnak segítségre. Az irgalom tudja gyógyítani a kapcsolatokat, az evangelizáció pedig növelni a világosságot, a jót és a szeretetet, eljuttatva minden nyitott szívű ember felé.Közös a felelőssége az egyháznak és a sajtónak abban, hogy az örömhír kétezer éves programját elvigyék a jó szándékú embereknek, ezért a jövőben rendszeres beszámolókra törekednek az egyházmegyét érintő beruházásokról, eseményekről. A  nagy dolgok csendben történnek az egyházban, de fontos, hogy bizalomra épülő együttműködés alakuljon ki a médiával – mondta Lőrincz Sándor író-újságíró.

Az újságírók részéről kérdés hangzott el arról, hogyan tudja az egyház megszólítani a mai fiatalokat, milyenek lesznek az irgalmasság házai. Arról is érdeklődtek, hogyan került Varga László püspök úr a sérültek körébe.

Varga László püspök beszélt az életéről, hogyan fogadott be rászorulókat, milyen a viszonya a lelki vezetőjével, a karizmatikus mozgalommal. Ferenc pápát idézve rámutatott arra, hogy a hit vonzással terjed, ők pedig szeretnék a szeretet jó hírével megfertőzni az embereket. Számít a fiatalokra és a családok segítségére. Bízik abban, hogy elérhetővé válik az a fiatal réteg, amelynek már az internet a világa, és evangelizációjuk

Kiss Iván marcali esperes hangsúlyozta, élő egyházi közösségek működnek megyeszerte, együtt dolgoznak iskolákkal, önkormányzatokkal a szülők is közelebb kerülhetnek Istenhez. Kérte az újságírókat, hogy jöjjenek el, akár a Kaposvári Püspökségen tartott egyházi rendezvényekre : a hitoktatók továbbképzésére, akár papi összejövetelekre is és készítsenek riportot az előadókkal

Képek: Hegedüs György