Virágvasárnap Kaposváron

Kaposváron a virágvasárnapi ünnepet a város sétálóutcáján ünnepelték, ahol rengeteg ember jött össze. Fekete Csaba a Jézus Szíve templom állandó diákonusának, és felesége Szabó Mártának ötlete volt, hogy húsvétra készülve, Jézusról is legyen szó az utca emberének. Jézust szerették volna megjelenteni, a virágvasárnapi bevonulást és a szenvedés több állomását. Mindehhez segítséget kaptak a Csiky Gergely színháztól, ahonnan színművészek alakították a főbb szerepeket, de jelmezekbe bujtatták a Jézus szíve templom ifjúsági közösségét is. A menet a város központjából a Kossuth térről indult, öt állomáson álltak meg, ahol megelevenedtek a bibliai képek: Jézus szenvedéstörténetének utolsó állomásai. A sétálóutcán keresztül, folytatva az utat a  Jézus szíve templomig, a menet végén a Jézust alakító színművész szamárhátra ült és egészen a templomig ment vele. Utolsó jelenetként eljátszották a templom megtisztításának történetét is. A Jézus szíve templomban az ünnepi szentmisét Varga László kinevezett kaposvári püspök celebrálta, aki Jézus szenvedéséről beszélt. A szentmisén a szent Imre templom gitáros csoportja Sillye Jenő oratóriumát adta elő. A szentmisén még közreműködött Víg Margit hegedűművész és Kardos Kálmán orgonaművész.

Fotó:  Hegedüs György

https://www.youtube.com/watch?v=AXFW1IsB1j8

www.imacaffe.hu