Szeptember 7–8-án, Kisboldogasszony ünnepén mintegy hatezer zarándok gyűlt össze Délvidéken, a doroszlói Mária-kegyhelyen. Az ünnepi szentmisét Varga László, kaposvári megyéspüspök celebrálta.

A kegyhelyet már az Árpád-korban is ismerték, ám pontosabb információkat csak az 1807-től vezetett Historia Domusban találunk. A feljegyzések szerint 1792-ben a Szent Szűz jósága által, egy a szomszédos Gombos községből érkező vak fiatalember visszanyerte látását, miután megmosdott a kút vizében. A fiatalemberrel történt csodát követően a szentkúthoz való zarándoklat egyre tömegesebb lett, és Doroszló – Szentkút hivatalos búcsújáró hellyé vált. A szentkúti „Historia Domus Sancte Fontis Doroszloiensis” históriás könyvben több mint nyolcvan csodás gyógyulás lett feljegyezve.

 

A búcsúi alkalmon – amelyen egyúttal a Szabadkai Egyházmegye alapításának ötvenedik évfordulóját is ünnepelték – Pénzes János, a Szabadkai Egyházmegye püspöke köszöntötte a zarándokokat, majd Varga László kaposvári megyéspüspök celebrált szentmisét.

A főpásztor prédikációjában kifejezte:

„Kedves Testvérek!

Arra hívlak benneteket ezen a szép ünnepen, hogy szemléljük együtt a Szűzanya titkát, összekapcsolva az Oltáriszentséggel, az Oltáriszentségben köztünk jelenlévő Krisztus titkával, és mindkettőt összekapcsolva saját életünkkel.

A Szűzanya születésével a bizalom új korszaka kezdődött el Isten és ember között. Addig Isten csak a szavát, a kinyilatkoztatott igéjét bízta az emberekre. Rábízta a teremtett világot, hogy az ember őrizze és művelje, de a Szűzanyával valami sokkal nagyobb történt. A bizalom új korszaka, hiszen Isten Őbenne saját magát bízta rá egy emberre. A Szűzanya elfogadta ezt a bizalmat, majd válaszolt Isten bizalmára. Ugyanez a bizalom megrendítően megtestesül minden szentmisében irántunk Isten részéről, hiszen a kenyérben és a borban Isten nemcsak ránk bízza magát, hanem nekünk adja magát és egyesül velünk. Minden szentmise megrendítően elénk tárja Isten rendíthetetlen bizalmát az Ő népe, az egyház iránt.

 

Ha ünnepeljük a Szűzanyát, ha ünnepeljük az Oltáriszentségben köztünk jelenlévő Krisztust, s magunkhoz vesszük ebben a szentségben, akkor nekünk is válaszolni kell erre a bizalomra. Ha Isten ennyire bízik bennünk, akkor a legméltóbb válasz erre a bizalomra, hogy rábízzuk az életünket Istenre, a mi mennyei Atyánkra. Ezt a bizalmat kontinentális erők akarják megrendíteni bennünk mind a mai napig, újra és újra gyanúba fogva Isten szeretetét irántunk. Mikor tragédia vagy konfliktus adódik, az első kérdés mindig az, hogy tényleg szeret az Isten? Nagy erők próbálják megtörni Isten iránti bizalmunkat, a Szeretetbe vetett bizalmunkat. Naponta meg kell újítanunk Isten iránt ezt a bizalmat, válaszolva az ő szeretetére, amelyet ünneplünk a Szűzanyában és az Eucharisztiában.

»Tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát a Szűzanyában.« Isten alázatát is ünnepelhetjük, miként az Oltáriszentségben megalázta és kiüresítette önmagát – olvassuk Szent Páltól. Ő, a világ teremtője kiüresíti magát és élő szentélyként választja a Szűzanya méhét. Beletestesül a halott anyagba, a kenyérbe és a borba, s ezzel példát adva számunkra.

»Amint én tettem veletek, – mondja Jézus – ti is úgy tegyetek.« Ha Isten megalázta magát értünk emberekért, ha elment a végsőkig a szeretetben, akkor erre szeretetválaszként nekünk is az alázat útjára kell lépnünk. Ahogyan Ő odaajándékozta önmagát számunkra, nekünk is oda kell ajándékoznunk magunkat, egészen elégő áldozatként a szeretetben Istennek és embertársainknak. Ez a méltó válaszunk Isten alázatára, amely megtestesült a Szűzanyában, és megtestesül az Eucharisztiában minden szentmisében.

A végtelen és hatalmas Isten törékennyé, sebezhetővé és kiszolgáltatottá tette magát akkor, amikor megtestesült a Szűzanya méhében, és akkor, amikor beletestesül a kenyérbe és a borba. Megrendítő Isten alázata, s még megrendítőbb minden szentmisében Isten sebezhetősége. Számomra ez azért nagyon fontos, mert az erő és az erőszak világában élünk. Az hisszük, hogy csak akkor lehetünk biztonságban, ha egyre hatalmasabbak, erősebbek, vagy erőszakosabbak leszünk. Ezzel szemben Isten másra ad példát számunkra.

Ő a gyengeségben, sebezhetőségben rejlő erőt tárta elénk a Szűzanyában is, hiszen olyan korban élt, mikor nem mondhatjuk, hogy lett volna közbiztonság, nem működtek az emberi jogok a Római Birodalom gyarmataiban. Isten egy ilyen helyzetben kiszolgáltatottá, törékennyé, sebezhetővé teszi az életét, és megismétli minden szentmisében.

Példát ad számunkra, hogy ne féljünk sebezhetővé válni! A szeretet titkához hozzátartozik nemcsak a bizalom, hanem a sebezhetőség is. Ha szeretetkapcsolatba akarok lépni Istennel vagy embertársaimmal, akkor le kell fegyvereznem saját magamat, és nem megvédeni, hanem odaajándékozni szeretetben, a másik ember felé. Isten sebezhetősége nem csak a megtört kenyérben, az Eucharisztiában megrendítő, hanem a köztünk élő szegényekben, betegekben, nélkülöző embertársainkban is. Mert Jézus azt mondja: »amit egynek ezek közül tettetek, azt velem tettétek!«

Ha szemlélnénk és befogadnánk Isten szeretetének titkát, amely megnyilvánul sebezhetőségében és törékenységében, akkor egész másképp fordulnánk oda szenvedő, megsebzett embertársainkhoz. Keresve és meglátva bennük az élő Krisztust. Ha elfogadjuk Isten bizalmát, s bizalommal válaszolunk rá, ha követjük Jézus és a Szűzanya példáját az alázat útján és sebezhetővé merünk válni azáltal, hogy a sebzett embertársainkkal közösséget vállalunk, akkor nagyon sok kényszertől megszabadulunk, amelyet az erőszak világában akarnak ránk rakni, s elindulunk az életszentség útján. Isten, aki ebben a kenyérben és borban szentségként odaadja magát a meghívott szenteknek, képes és kész szentté tenni bennünket, követve a Szűzanya példáját, és követve az Eucharisztiában köztünk jelenlévő Krisztus példáját.” – fogalmazott a megyéspüspök.

A szentmise után a főpásztor megáldotta a kegytárgyakat, majd a zarándokok Oltáriszentségi körmenetre indultak a Szentkúthoz, ahol közös szentségimádságon vettek részt.

Képgaléria: