Szeptember 6-án, csütörtökön Varga László megyéspüspök Balatonszemesre látogatott, ahol a Somogyi szépkorúak „Ezüst Nyár” 2018-as táborában tartott előadást. A megyéspüspök hivatásáról, szemináriumi éveiről, illetve püspökségéről beszélt, majd az Imádság Háza szolgálat és a Jó Pásztor Imaközösség kapcsán imádságra és a szenvedések felajánlására buzdította a tábor mintegy 120 résztvevőjét.

„Ima nélkül nem működik a kereszténység, az egyházmegye és a püspökség sem. Az ima a forrás. Ima nélkül olyanok vagyunk, mint a villamos, amely sínen van, de nincs összekapcsolva a felsővezetékkel. Nagyon szép a villamos, lehet benne üldögélni, de nem utazhatunk vele, csak akkor, ha kapcsolatban van a felsővezetékkel. Ha rácsatlakozunk erre a felsővezetékre, akkor van erőtér, amely mozgásba hozza az életünket. Nagyon szeretném, ha az Imádság Háza szolgálat kapcsán létrejönnének olyan csoportok, helyszínek, ahol együtt imádkozhatunk. A papjaimat is szeretném imaközösségbe szervezni. Ez is alakul, formálódik, már sok olyan kezdeményezés van, ahol folyamatosan megy az imádság és a dicsőítés.

Egyházmegyénk missziós terület, s az imának, illetve a szenvedések felajánlásának komoly gyümölcsei vannak. Ha valakinek van szenvedése és úgy látja, hogy értelmetlenül szenved, akkor csak azt kérem, hogy adjon értelmet szenvedésének. Ajánlja fel a szenvedését azért, hogy legyenek olyan hivatások ebben az egyházmegyében, akik vállalják a missziót. Vállalják azt, hogy kimennek az emberek közé.” – fogalmazott a főpásztor.