Augusztus 20-án Varga László megyéspüspök ünnepi szentmisét celebrált a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban. A főpásztor prédikációjában Szent István király evangéliumhoz való hűségéről, illetve a szeretet kultúrájának építéséről beszélt.

 

„Szent István király megértette az idők jeleit, s hűséges maradt az evangéliumhoz. Nekünk – akik ma őt ünnepeljük – hasonlóképpen figyelnünk és válaszolnunk kell az idők jeleire, az evangéliumhoz való hűségben. A teljesség igénye nélkül néhány jelre szeretném felhívni a figyelmet, illetve megpróbálom megfogalmazni a választ is ezekre a jelekre.

Az idők jelei közé tartozik a globalizáció diktatúrája, mely nem tűri a gyökereket, mely minden gyökeret el akar vágni. Elvágja a férfit és a nőt identitásában, önazonosságában, meg akarja szüntetni a nemek közötti különbséget, el akarja vágni a vallási- és nemzeti gyökereket, a kulturális gyökereket.

Az evangéliumhoz való hűségben a válaszunk az identitásunk újrafelfedezése és megerősítése. A teremtettségünkből fakadóan nem keverhetőek össze a nemi különbségek. Nem oldhatóak fel, mert nem mi alkottuk magunkat, hanem a létünk ajándék, amelyet a Teremtőtől kaptunk. Ezért fel kell fedeznünk az önazonosságunkat. Az istengyermeki önazonosságunkat, teremtett lényünk ajándékát, és ebben megerősödve kell válaszolnunk az idők jeleire.

Az idők jeleire válaszként a kereszténység, a vasárnapi kereszténység kell, hogy újra felfedezze a gyökerét, amely az Ószövetségbe, illetve az Újszövetségbe nyúlik vissza. Ennek a szikrája által van lehetőség a megújulásra. Ugyanígy lehet felfedezni kulturális és nemzeti identitásunkat és mindazt, amely abban építő és erősítő.

Az idők jeleit figyelve a másik nagy veszély az uniformalizálás, mely nem tűri a különbözőségeket, a mást. Akkor nyugodt, ha mindenki ugyanúgy gondolkodik, ugyanúgy él, viselkedik, ahogyan azt előírják. Fél a különbözőségtől, s ezért egysíkúvá akarja formálni a társadalmat, a kultúrát, a világot, az egyházat.

Minden ember egyedi. Isten nem sablont gyártott, nem klónozta az emberiséget. Minden személy csodálatosan egyedi ajándéka Istennek. Ha van bennünk alázat, akkor felfedezzük a másiknak a szépségét, gazdagságát, ajándék voltát, s mi is megajándékozottak leszünk a másik ember által.

A másik nagy veszély az, mikor a különbözőségünket hangsúlyozzuk. Amikor azt mondjuk, hogy én nem vagyok olyan, mint te, én különb vagyok nálad. Hatalmas erővel osztjuk meg családjainkat, közösségeinket, társadalmunkat. Minden megosztottság szélesre tárja a kapukat a gonosz előtt, aki él ezzel a lehetőséggel.

Erre a megosztottságra egyetlen válaszunk lehet: az egység építése. Az egység magától nem születik meg. Az evangélium a sokféleségben való egységet tárja elénk. Jézus az első közösségében nagyon sokféle embert választott ki. Volt köztük hithű zsidó, zelóta – aki gyűlölte a rómaiakat, és mindenkit elpusztított, aki nem tetszett neki, vagy mert más volt, – volt köztük vámos, megvetett és bűnös. Jézus tudta, hogy csak úgy lesz egység, ha a különbözőségünkben éljük meg az egységet. Ehhez pedig szükségünk van a szeretet civilizációjára, a szeretet kultúrájának előlendítésére a mi országunkban, egyházunkban.

A szeretet kultúrájához hozzátartozik a személy tisztelete. Nem tiszteljük egymást. A személy tisztelete nélkül nem lesz egység köztünk. A szeretet civilizációjában ki kell alakítanunk a tisztelet és a dicséret kultúráját, amikor felismerem és kimondom a másik ember ajándék voltát.

A szeretet civilizációja csak akkor épül, ha igazi reményünk van. Szent Istvánnak igazi reménye volt, ezért ajánlotta fel népét a Szűzanyának. Egységben látta a megdicsőült és a zarándok egyházat. Hogyha követjük a nyomdokait, a példáját, akkor nekünk is egységben kell látnunk a megdicsőült egyházat a Mennyországban, és a zarándok egyházat itt a Földön. A kettő teljesen egy. Nem valahol távol van Szent István a felhők felett, hanem Ő ugyan annak a testnek a tagja, mint amelynek mi élő tagjai vagyunk. Ugyan úgy élő tagja a jelen egyházának, mint annak idején a földi zarándok egyháznak volt élő tagja.

Ha látjuk, hogy az igazi cél a végtelenben, Isten dicsőségében van, akkor olyan stabil reményünk van, amelyet senki és semmi nem tud megtörni. Akinek igazi reménye van, az megtörhetetlen és szilárdan áll. Ezt a reményt kínálja fel nekünk Szent István, a többi szenttel együtt. Fogadjuk el ajándékként, és erősítsük meg hitünket, reményünket, és ebből fakadóan építsük fel a szeretet kultúráját ebben a városban, s ebben az országban!” 

Fotó: Kling Márk, Tóth Dániel