Továbbképzést tartottak a Kaposvári Püspökségen, az egyházmegye papsága részére.
Varga László megyéspüspök köszöntötte a papságot, illetve beszámolt az elmúlt egy év gyümölcseiről. Bemutatkozott a Szent Fausztina Irgalmasság Háza szolgálat, a Joppé Evangelizációs Központ, illetve a kaposvári Szent Lázár Ház.

A Szent Fausztina Irgalmasság Háza szolgálatot Hágen Ilona Edit, a szolgálat koordinátora mutatta be.

Beszámolt az elmúlt fél évben elindított szolgálatokról, melyek az Irgalmasság Háza négy alappillérére –  az Eloldozva szolgálatra, az Imádság háza szolgálatra, a preventív szolgálatra és a kritikus élethelyzetben lévők segítésére – épülnek.

Az Imádság Háza szervezésében elindultak a minden hónap utolsó szombatján tartott lelki napok, illetve megkezdték szolgálatukat az imaháttér csoportok, megkezdődtek a rendszeres dicsőítések.

Elkezdték munkájukat azok, akik az idősek, magányosak felé való szolgálatban vesznek részt azok saját otthonában, illetve a Liget Időskorúak Otthonában. Elindult a kaposvári Kaposi Mór Oktatókórházzal való együttműködés, melynek keretében többek között a hospice szolgálatba kapcsolódnak majd be a megfelelő képzés után az önkéntesek Mosdóson.

Bekapcsolódtak önkéntesek a börtönszolgálat munkájába, mások a fogyatékkal élőket, a Borostyánvirág Anyaotthon, illetve a Nyitott Kapu Hajléktalan Gondozási Központ lakóit látogatják rendszeresen.

Az Irgalmasság Háza koordinátorai várják azok jelentkezését, akik szívesen bekapcsolódnak a felsorolt szolgálatokba, vagy akik a családpasztoráció területén gyermekekkel szeretnének foglalkozni, illetve a mélyszegénységben lévő családokat szeretnék segíteni abban, hogy gyermekeikkel időt töltve segítik őket a tanulásban.

Honlapunkon, az Irgalmasság Háza felület alatt további információ érhető el a szolgálatokról, illetve az azokra való jelentkezés módjáról.

A Karitász tevékenységét és a Szent Lázár Ház szolgálatát Feketéné Szabó Márta, a Kaposvári Egyházmegyei Karitász vezetője mutatta be.

Szolgálatukat három főbb területre osztotta:

  1. Az Országos Karitász Központtal való kapcsolattartás, illetve az általuk meghirdetett programok megvalósítása egyházmegyénkben.
  2. Az egyházmegyénkben meghirdetett programok szervezése, lebonyolítása.
  3. A Szent Lázár Ház, mely egy konkrét épület azon hajléktalan férfiak számára, akik szeretnének visszajutni a munka világába, de nincs rá lehetőségük.

A Joppé Evangelizációs Központ tevékenységét Udvardy Márton állandó diakónus, a szolgálat koordinátora mutatta be, aki elmondta: „Evangelizátorokat képzünk, akik saját lakóhelyükön hirdetik az örömhírt. Csapatmunka folyik, nem egyéni próbálkozás. Minden program, szeminárium mögött megtalálható egy-egy közösség.”

A szolgálatnak négy alappillére van:

  1. Sejtevangelizáció, melyet minden plébánián szeretnénk megvalósítani, ahol lehetőség van rá.
  2. A Szent András Evangelizációs Iskola. András találkozott Jézussal, majd Ő vitte oda Pétert, aki nála nagyobb lett. Mi is ilyen Andrások szeretnénk lenni és megkeresni azokat az embereket, akik nálunk jobban tudják végezni az evangelizációt.
  3. Speciális gyászfeldolgozás, melyet a Szent Fausztina Irgalmasság Házával együtt végzünk. Ez a szolgálat alapvetően a halvaszületés utáni gyásszal, a vetélés utáni gyásszal és a posztabortusz szindróma enyhítésével foglalkozik.
  4. Különböző kurzusok, lelkigyakorlatok, szervezési feladatok.

Számos program valósult már meg a Joppé Evangelizációs Központ szervezésében. Többek között lezárult a vezetőképzés, melynek folyományaként elindul egy posztgraduális képzés a Kaposvári Egyetemen, mely tartalmazza a vezetőképzés anyagának jelentős részét.

Az Alpha kurzus után érdeklődők részt vehettek egy Alpha képzésen, melynek gyümölcseként már két helyszínen is megtartották a kurzust, illetve az ifi Alpha jelenleg is folyik egyházmegyénkben. Az Alpha elemeit felhasználva zajlik a Házas Kurzus. Az akolitus képzés jelenleg is tart, mintegy húsz fővel. FÉLSZ2 néven elindult az Élet a Lélekben Szeminárium férfiak részére, melyen mintegy harminc fő készül a megerősített hitben egy teljesen új életre. Megvalósult egy Új Élet Krisztusban Kurzus, mely néhány héttel ezelőtt egy hétvége folyamán adott lelki ébresztőt, mintegy húsz jelentkezőnek.

„A víziónkban az a kép szerepel, hogy az egyházmegye nagyobb településein konkrét csoportok végezzék az evangelizációs munkát, miközben maguk is evangelizálnak. Nem csak kurzusokat tartanak, hanem saját lakóhelyükön igyekeznek bemutatni azt, hogy miként valósulhat meg közöttünk egymás szeretete és az evangélium szerint való lét. A tanúságtevő élet a legnagyobb lehetőség az evangelizációra” – fogalmazott az Evangelizációs Központ koordinátora.

A bemutatkozások után a papság feltehette a témával kapcsolatos kérdéseit, majd közös ebéddel zárult a továbbképzés.