Fotói ugyan köztünk maradtak – folyóiratokban, hetilapokban, könyvekben élnek és mesélnek–, alkotójuk azonban átszenderült az öröklétbe. Csonka Béla, a somogyi és a hazai fotóművészet ikonikus alakja néhány napja eltemette feleségét, majd maga is asszonya után sietett…

Élt-halt a fotográfiért, s akkor érezte legjobban magát, ha komponált, ha vágott, ha kiadványokba, önálló és csoportos kiállításokhoz válogatott, s ha elmondhatta: a fénykép ne csak esztétikai élményt nyújtson, hanem gondolkodásra is késztessen, hiszen e nélkül öncélú minden. Vállán fotóstáskájával járta a várost, a megyét, hogy megörökítse a látványt, az élményt, az eseményt – így hagyva jelet maga után; arra számítva, hogy az üzenetcélba ér. Legkedvesebb helyszíne, témája a megyeszékhely volt: lencsevégre kívánkozó épületeivel, pezsgő életével. Kaposvár című fotóalbuma második, 1991-es bővített kiadásának előszavában Szabados Péter akkori polgármester nem véletlenül jellemezte így: érzelmi kapcsolatban van a várossal.

Ez a viszony pedig semmit nem kopott az évtizedek alatt, s e lelkesedés a nagy múltú, Barátság Hídja Nemzetközi Fotófesztivál szervezésekor tovább fokozódott, hiszen a 60 éves Somogyi Fotóklub, melynek egyik alapítója volt, Magyarországra, Somogyra, Kaposvárra irányította a szakma figyelmét. Maga is tagja volt a Nemzetközi Fotóművész Szövetségnek, amely AFIAP, majd EFIAP fokozattal ismerte el tevékenységét, de a megye és a város is nagyra becsülte művészetét. Csoóri Sándor remekműnek, a fényképezéstörténet kuriózumának tartotta a „… de szabadíts meg a gonosztól” című, a délszláv háború pusztította falvakat bemutató albumukat, amelybe Somogyi Fotóklubos alkotótársaival közösen készített megrendítő, ám az élni akarás reményét sejtető képanyag került Kelet-Szlavónia három településéről: Harasztiról, Szentlászlóról és Kórógyról. A Csonka Béla tervezte-szerkesztette karcsú gerincű kötetet zsoltárrészletek gazdagítják.

A lelki irodalom, a szakrális közeg is vonzotta a számos díjjal kitüntetett alkotót. A kaposvári Szent Imre-templomba járt családjával, s a különféle egyházi események, KÉSZ-rendezvények elképzelhetetlenek voltak nála nélkül.

Béla azt vallotta: „Mindent fényképezni nem lehet és talán nem is szabad. A mindent látni kell.”

Most végleg kitárult előtte a világ. Isten magához szólította.

Nyugodj békében!

Lőrincz Sándor

Csonka Béla: Tragédia