Március 19-én – Szent József ünnepén – az édesapákat, nagypapákat köszöntötték a Szent Margit Katolikus Óvoda gyermekei. A meghirdetett időpontra a csoportszobák zsúfolásig megteltek izgatottan várakozó vendégekkel.

A köszöntő első felében Udvardy Márton állandó diakónus egy kedves kis történettel ajándékozta meg a jelenlévőket, melyben rávilágított a közösen töltött idő értékére, az együttlét fontosságára. Hangsúlyozta a szeretet jelentőségét, az egymásra odafigyelés ajándékát. Szemléletes példával érzékeltette, hogy a gyermek életében a valódi érték az együtt töltött idő – függetlenül annak eredményétől –, melyet felnőttként is szem előtt kell tartani. A megható történet befejezése után a jelenlévők áldásban részesültek.
Ezt követően az óvodások verses-dalos műsorral köszöntötték fel a vendégeket, majd átadták saját kezűleg készített ajándékaikat. Hogy a közös játék se maradjon el, a családok közösen tették próbára felkészültségüket és állták ki az 5 próbát.
A sokszínű esemény végezetéül idén is zsíroskenyérrel és a teával vendégelték meg az egybegyűlteket az óvoda dolgozói, melynek elfogyasztása jó hangulatban, kellemes beszélgetések közepette zajlott.

Forrás: Szent Margit Katolikus Óvoda